Leírás
gáláns: (galant: lovagias, kedves, udvarias)
A zenében a gáláns szó arra a stílusra utal, amely az 1720-as évektől volt divatban az 1770-es évekig. Ez az irányzat a késő barokk komplexitása után visszatért az egyszerűséghez, a könnyen befogadhatósághoz. Ez egyszerűbb, énekelhető dallamokat jelentett, a polifónia mellőzését, dallam és kíséret kettősét, rövid, periodikus (tagolt) zenei frázisokat, szűk, a tonikát és dominánst hangsúlyozó harmóniai eszköztárat, kevés moduláció, moll hangnemek kerülése, lassú harmóniaritmus, billentyűs darabokban az alberti basszus, illetve a versenyművekben szólista és kíséret világos elkülönítését.
Carl Philipp Emanuel Bach: Zongoraiskola (1753)
Daniel Gottlob Türk: Zongoraiskola (1789)
Carl Philipp Emanuel Bach és Daniel Gottlob Türk, akik a késő 18. század legjelentősebb elméletírói közé tartoztak, a gáláns stílust a „tanult” vagy „szigorú” stílusok ellentéteként írták le (Bach: Versuch über die wahre Art das Clavier zu spielen, 1753; Daniel Gottlob Türk: Klavierschule, oder, Anweisung zum Klavierspielen für Lehrer und Lernende, 1789, 405. oldalon). A német „empfindsamer Stil” (érzelmes stílus), amely személyes érzelmeket és érzékenységet óhajtott kifejezni, a nemzetközi érvényű gáláns stílus északnémet változataként értelmezhető, vagy mint Carl Philipp Emmanuel Bach (mindkét stílus létrehozója) zenéje és a gáláns stílust a klasszikához közelítő Johann Christian Bach zenéje közötti különbségként.
A gáláns szó francia eredetű, a 16. századtól használták; a 18. század elején a „Galant Homme” olyan személyt jelentett, aki a divatok szerint élt: elegáns, kulturált, erényes. Johann Mattheson német elméletíró szívesen használta ezt a kifejezést, amelyet első, 1713-ban megjelent könyvének címében is szerepeltetett: Das neu-eröffnete Orchestre, oder Universelle und gründliche Anleitung wie ein Galant Homme einen vollkommenen Begriff von der Hoheit und Würde der edlen Music erlangen (Az újonnan megnyitott zenekar, avagy egyetemes és alapvető útmutatás arra, a gáláns ember miként szerezhet tökéletes fogalmat a zene nemes művészetének méltóságáról és értékéről). Valószínűleg Mattheson volt az első, aki először használta a gáláns stílus elnevezést a zenére vonatkoztatva, Das forschende Orchestre című munkájában (1721). Könnyedebb, modern, gáláns stílust diagnosztizált, vezető zeneszerzői között pedig őket említi: Giovanni Bononcini, Antonio Caldara, Georg Philipp Telemann, Alessandro Scarlatti, Antonio Vivaldi, George Frideric Handel. Mindannyian az olasz opera seria műfajban alkottak, énekhang vezette stílusban, a gáláns zene közőponti műfaja is az opera maradt. Nem udvari zene, mint inkább városi zene; főbb városai: mindenekelőtt Nápoly, majd Velence, Drezda, Berlin, Stuttgart, Mannheim, Párizs. Sok, ebben a stílusban alkotott szerző kevésbé központi városokban dolgozott, és inkább fogyasztója volt ennek a stílusnak, mint létrehozója: Johann Christian Bach és Carl Friedrich Abel (London), Giovanni Paisiello (Szentpétervár), Georg Philipp Telemann (Hamburg), Luigi Boccherini (Madrid).
Az egyszerűsödött stílus ismertetőjegyei:
dallamközpontú
lassú harmóniaritmus (ami által a dallamdíszítések hangsúlyosabbak, és a harmónia színek is)
Gáláns stílus és rokokó kapcsolata (utóbbi képzőművészeti fogalom): frissesség, könnyen érthetőség, báj. Watteau Fêtes galantes című festménye nemcak témájában, hanem kivitelezésében is rokokó: világosabb, tisztább tónusok, transzparencia.