Kroó György írásai az ÉS-ben

Hosszú munka eredménye a kötet, amelyben példaképem, Kroó György zenetörténész és zenekritikus az Élet és Irodalom hetilapban megjelent összes írása olvasható, egyben a kor kulturális-kortárszenei panorámáját nyújtva. A kötetet 2011-ben a Klasszikus és Jazz Nonprofit Kft. adta ki – köszönöm a lehetőséget, hogy elektronikus formában itt is közreadhatom.

Zenei panoráma. Kroó György írásai az Élet és Irodalomban (1964–1996) (4MB)

A kötetről megjelent recenziók (6MB)

Koncertkritikák a Gramofon Zenekritikai Műhely tagjaként

A Klasszikus és Jazz Kiadó, ahol 2005 októbere és 2011 júliusa között dolgoztam, jelentette meg a Gramofon folyóiratot. A kiadót vezető Retkes Attila kezdeményezésére és finanszírozásával jött létre a Gramofon Zenekritikai Műhely, amely a hazai zenekritika gyakorlatát volt hivatott színesíteni az ismeretterjesztés, népszerűsítés és szakmaiság kritériumainak egyenlő arányban megfelelve. A műhely több tagból állt; a világzene, jazz és opera felelősei mellett én klasszikus zenei koncertekről írtam 2006. januártól 2008. decemberig félszáz alkalommal. Az írások a hvg.hu oldalon jelentek meg, a kritikák címei nem tőlem származnak.

Kritikák a Gramofon Zenekritikai Műhely tagjaként (700kb)

Írások a Muzsika folyóiratban

A Muzsika zenei folyóiratban 2005 és 2011 között jelentek meg írásaim.

Koncert- és lemezkritikák, beszámolók a Muzsika folyóiratban (16MB)

Cikkek a Népszava napilapban

A Népszavában 2001 és 2007 között jelentek meg népszerűsítő jelleggel írt cikkeim, interjúim, ajánlóim, beszámolóim, méltatásaim.

Cikkek a Népszavában (45MB)

Mozart-kiállítás

A Klasszikus és Jazz Kft. munkatársaként én kaptam a megbízást, hogy rendezzek Mozartról kiállítást a Művészetek Palotájában, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján, 2006 januárjában. Feszes tempójú és stresszmentesnek nem nevezhető munka volt – azelőtt nem sokkal lettem a cég alkalmazottja, de rengeteg ismeretre, anyagra tettem szert, amelyeket ma is kamatoztatok-használok, többek között a honlap Mozartról szóló részében.

Hír a Muzsika folyóiratban a kiállításról (600kb)

vissza a lap tetejére