Részlet Balázs Béla naplójából (1906. szeptember 5.):

Itt volt Bartók Béla, egy hétig együtt jártunk népdalt gyűjteni. Naiv, esetlen. Egy 25 (vagy hány) éves csodagyerek. Csudálatos, csendes szívósság van benne. Gyönge, vézna, beteges emberke, de nagyon is fáradt voltam már, ő még egyre unszolt-hajszolt, hogy csak tovább,még gyűjteni! Gyönyörűen játszik, szép dolgokat ír. Nem értek hozzá, de az emberből nem éreztem ki a nagyot. Vizsga, türelmetlen, nyughatatlan, de mintha egy bizonyos előre megérzett valamit keresne. Gyereknaivitással, kíváncsiságból kutakodik.
Csillagászkodik, bogarász, etnografizál stb. Ez a mohósága nyilván abból magyarázandó, hogy a zenén kívül nem sok egyebet tanult idáig.
A játszás felizgatja. Egészen elváltozik az arca: hosszúkásabb, nagy-komoly, olykor csodaszép lesz. Az orrával idegesen szipákol. Olyankor azt hiszem, hogy talán csak azért nem érzek ki belőle máskor semmi nagyot, mert „er ist in sein Talent eingesperrt”. Ez különben bizonyos.
Nagyon kislányosan szerény – de hiú. És a zenéjén kívül semmit se tudok belőle élvezni. A naivitása nem elég friss, az iróniája (mer az is van) erőtlen. De a feje néha nagyon szép. Talán mégis több, mint egy felnőtt csodagyerek-komponista.