1. szimfónia

1. tétel: Tragikus, sötét hangnem (c-moll), ebben a szellemben is kezdődik. Lassú bevezetés nyitja, drámai hangvételben, mintha rögtön valamilyen tragikus történet közepébe kerültünk volna. Súlyos üstdobütések, orgonapont, a hegedűk fent „sírnak”. A kezdőmotívum a lassú bevezetést követő főrészben is megjelenik, de nem mint főtéma, hanem a berliozi értelemben vett idée fixe, amely fel-feltűnik a kompozíció egyes pontjain.

4. tétel: monumentális tétel, sokféle zenei anyag keveredik benne, szinte olyan, mint önálló zenemű, mint egy szimfonikus költemény. Az egész szimfóniáról elmondható, hogy hatalmas emelkedés az egész, a mélységből a magasságba, vagy a sötétségből a fénybe, c-mollból a diadalmas, fényes C-dúrig – a minta ebben is Beethoven 5. szimfóniája lehetett -, önmagában a 4. tétel is széles hangulati skálát jár tehát be. Egy lelki folyamatra, lelki felemelkedésre hasonlít: a lehangoltságból az eksztázisig jut – hihetetlenül izgalmas. Egy kürtdallam – mintha a hegyekben, távolról szólalna meg egy hívó hang – húzza ki a lelket a lehangoltságból, innen kezdődik a felemelkedés. (Állítólag egy ismert alpesi kürtdallamot idézett Brahms). Később harsonafanfár is szól (mennyei seregek?), illetve egy áradó, gyönyörű, világot keblére ölelő dallam is a vonósokon. (Ez a dallam Beethoven Örömóda-dallamának a rokona, talán szándékosan.) Innentől kezdve nincs megáldás. Itt olvasható erről néhány részlet kottapéldákkal.

A “Brahms sound”

Brahms zenéjének hangzása egyedi, senki máséra nem hasonlító, egészen különleges. Brahms kedvelte a meleg színeket, énekeltetni a brácsákat, kürtöket, csellókat. A mélyvonósokat szerette több szólamra osztani, divisi játszatni. Ha a gyönyörű, telt, dús hangzásban akarunk gyönyörködni, akkor a modern felvételeket érdemes hallgatni, például a fent már belinkelt Bécsi Filharmonikusokét. Gyönyörűen meghangszerelt rész például ez a pár ütem: a két hegedűszólam felváltva skálafutamokat játszik, a fafúvósok felelgetése, egymásba fonódása alkotja a felső réteget, a mélyvonósok hárfaszerű pizzicatóval kísérnek:

Polifónia, kontrapunkt

Brahms egy tételen belül nemcsak a motívumokat fejleszti, variálja, hanem a ritmikát is egyre bonyolultabbá, szövevényesebbé teszi. Szívesen alkalmaz barokkos ellenpontot, valamint a ritmikai játékokat, ritmikai fejlesztéseket (a motivikus fejlesztés mellett), amelyekkel még izgalmasabbá teszi a zenei szövetet. A zene – amikor a fokozatosság elvét követve – eljutott egy bizonyos bonyolultsági fokra, Brahms – például egy ellenszólam szerepeltetésével – sokszor eltér attól a lüktetéstől, azoktól a súlyviszonyoktól, amelyet a hallgató megszokott. Az 1. szimfóniában számos példa található erre. A barokkos ellenpontra és a ritmikai “elcsúsztatásra” izgalmas zenei részlet a 4. tételből (az előző, hangszerelésre hozott példa folytatása):

Szenvedély, romantikus szárnyalás

Miközben Brahms zenéjének alapja a beethoveni, mozarti elveket követve, de azokat még szigorúbban alkalmazva, a motivikus fejlesztés, és szinte minden üteme visszavezethető a tétel elején bemutatott valamelyik alapmotívumra, eközben szenvedélyes, sodró lendületű zene, melyben tökéletesen érvényesül értelem és érzelem egyensúlya.

2. szimfónia

Ezt Brahms bécsi szimfóniájának is nevezik, jó kedély, derűs hangvétel jellemzi szinte végig. 1. tételének ütemmutatója a nyitótételek esetében rendhagyó ¾, ami a keringő ütemmutatója is (lásd Bécs), és a tempója is hasonló, de persze nem tánctétel. Már hangneme (D-dúr) is jelzi, hogy tartalma nem olyan súlyos, mint a c-moll 1. szimfóniának, ebbe sokkal több humor, derű, öröm került. Szép, igazi brahmsos mozzanat az 1. tételben
a csellók–brácsák éneklése, ez a zenei példa pedig az ünnepélyes finálé utolsó szakaszából való.

3. szimfónia

Brahms “természet-szimfóniája”, pastorale-szimfóniája (ha már valami megkülönböztető bélyeget kell rárakni), erdőzsongással, a természetzenék F-dúr hangnemében. Érdekessége, hogy az eleje a végén visszatér, így foglalja keretbe a zeneszerző az egész művet, sőt rejtett vezérmotívum jelenik meg többször is a mű során, de a zenei szövetbe ágyazva, a hallgatónak nem feltétlenül észrevehetően. A csellódallamra épülő, brahmosan nosztalgikus 3. tétel kezdete.

4. szimfónia

Ebben is a melankolikus hangvétel uralkodik, hol visszahúzódóan, hol szenvedélyes szélsőségekkel, a hangnem e-moll.

1. tétel: a főtéma izgalmas, tercekből épülő dallam. (Ahol nem tercet lép, ott szextet, ami a terc fordítása). A dallamot le lehet írni tercekből álló láncként. Zenei példa itt, a tétel kezdete kottával.

4. tétel: Passacaglia [pászákájá], ami egy barokk variációs forma. Csak az elemző számára derül ki, hogy szinte végig ugyanazt a nyolc ütemet halljuk az egész tétel alatt ismétlődni, mindig más és más variációban. Igazi remekmű, amelyben a zeneszerzői technika és a tartalom tökéletes egyensúlyban van. Szabad, szenvedélyes zenét hallasz, noha rendkívül szigorú rendszer szerint megírt zene. Érdekes, mert olyan finálé, amely nem happy enddel zárul, sőt közben sem nagyon süt ki a nap, hanem végig drámai zene. A tétel kezdete.

A 4. tétel egy csodálatosan érzékeny, kamarazene-szerűen megformált előadásból. (Brahms ezt a művét nem nagy létszámú zenekarra írta, hanem egy kisebbnek, meiningeni udvari együttesnek.)

Schicksalslied (A Sors dala)

Hölderlin versére, kórusra és zenekarra (16 perc)

Magyar felirattal, részletek a videó leírásában

Német rekviem

Bibliai szövegekre, német nyelven. Ebben eltér a megzenésített gyászmise-szövegek több száz éves hagyományától, mert nem a liturgikus latin szöveget vette elő Brahms, hanem maga válogatott részleteket, mintha önmaga számára ollózta volna össze a Bibliából, a témáról legtöbbet mondó részleteket. Zenekarra, kórusra, szoprán- és bariton szólistára íródott. Nagyon hatásos, drámai, amikor a kórus egy emberként fohászkodik, de az is, amikor a szólista halál elleni indulatainak teret ad. Két tétel magyar felirattal (fontos a szöveget érteni a zene hallgatása közben; a címeket én adtam):

Halál, hol a te fullánkod (6. tétel, barokkos zárófúgával)

Párbeszéd Istennel (3. tétel, hosszú, barokkos orgonaponttal a végén)

B-dúr zongoraverseny

3. tétel: ez a lassú tétel, mert négytételes a mű. Gyönyörű csellószóló (egy zongoraversenyben!), majd a vonósok is „eléneklik” ezt a mennyei dallamot, majd a zongora lép elő, szinte a háttérből, mint aki eddig egy sarokból figyelt, és most ő is megszólal. Csodálatos!

Hegedűverseny

3. tétel: magyaros, duhaj hangvétel, kettős és hármasfogásokkal. (Kapcsolat Reményi Edével, illetve a szintén a szülőhelyét tekintve magyar származású Joseph Joachimmal, aki írt egy hegedűverseny magyar stílusban; azt ismerte is Brahms és nagyra tartotta.)

A 3. tétel egy ragyogó előadásban.

Variációk egy Haydn témára

Ezt a művet egy olyan témára írta Brahms, amelyet Brahms egy akkor Haydnnak tulajdonított kéziraton talált, és amely kéziratot meg is vásárolt. Később kiderült, hogy a „Szent Antal korál” című dallam, amelyet feldolgozott, nem Haydn alkotása (de a mű címe nem változott).

Akárcsak a beethoveni variációk, ez a mű is olyan sokféle variánsát teremti meg a nem túl izgalmas, bár rendhagyó módon első periódusában 3+2 ütemes egységekből álló dallamnak, amelyeket „ki sem néztünk volna belőle”. Ezeket a mélységeket és változatosságot csak egy Brahms volt képes belelátni és megmutatni egy  ilyen, jelentéktelennek tűnő témába:

A mű eredetileg két zongorára született, Brahms később ültette át zenekarra.

A téma után 8 variáció következik, majd finálé koronázza meg a sorozatot. A téma meghallgatása után érdemes belehallgatni egy-egy variáció kezdetébe legalább, hogy halljuk, milyen mesterien alakította át Brahms az egyszerű témát:

Téma
2. variáció
3. variáció
4. variáció (gregorián éneket éneklő zarándokok menete?)
5.variáció (szellemes, fürge, pezsgő muzsika)
6. variáció (katonás, vagy vadászatra hívó – kürtök!)
7. variáció (kecses tánc, a barokk sarabande stílusában)
Finálé (a téma első 8 ütemének basszusa ostinatóként ismétlődik, arra jönnek különböző variációk, így a Finálé önmagában is egy impozáns passacaglia, azaz variációsorozat)

Esz-dúr szonáta klarinétra és zongorára, op. 120 No.2

Kései mű, a hangszer végig énekel, érzékeny, sóhajok, szerelmek, emlékek… Brahms már abba akarta hagyni a zeneszerzést, amikor megismert egy kiváló klarinétost – neki írta az op. 120 jelzésű két szonátát, amelyeket brácsán is elő lehet adni a klarinét helyett. Itt a csodálatos zene.

G-dúr szonáta hegedűre és zongorára, op. 78

Kései zongoradarabok

Négy sorozat tartozik ide, ezekkel az opus számokkal: op. 116, 117, 118, 119. Legtöbbnek a címe Intermezzo, de van köztük capriccio, ballada, románc, rapszódia című is. Én most az intermezzókból válogattam. Mindegyik egy gyöngyszem; személyes hangú vallomások, rendkívül érzékeny, intim hangvételű zenék:

h-moll intermezzo, op. 119, no.1
A-dúr intermezzo, op. 118, no. 2
a-moll intermezzo, op. 116, no.2
Esz-dúr intermezzo, op. 117, no. 1 [Bölcsődal]

Magyar táncok

Brahms fiatalkori barátjától, Reményi Ede hegedűstől hallott akkor autentikus magyar zenének tartott dallamokat. Reményi és Brahms fiatalkorukban jó barátok voltak, együtt koncerteztek német városokban. A Magyar táncok összesen 21 rövid tétel sorozata, amelyek 4 kötetben jelentek meg. Brahms legnépszerűbb művei közé tartoztak, és tartoznak ma is. Eredetileg négykezes zongoraműnek íródtak, Brahms később hangszerelte át zenekarra. Egymás után hallgatni őket egy idő után unalmas, nem is ezzel a céllal íródtak, hanem gyűjteményként, amelyből válogatni, szemezgetni lehet. Itt megtalálható a teljes sorozat.