Pályakezdés
Nevét ejtsd: zsák sampion dö sambonier. A 17. századi francia csembalóiskola atyja (–> francia clavecinisták), egyik első és egyik legnagyobb képviselője. Korának talán legnagyobb tekintélye Franciaországban és Európa-szerte. Fényes karriert futott be a királyi udvarban, de később fokozatosan kegyvesztett lett, és szegénységben halt meg.
Számos zenész volt a családban; nagyapját Marin Mersenne a kor legnagyobb kontrapunktistájának (ellenpontot, polifóniát használó zeneszerzőjének) nevezte, apját is nagyra tartotta – neki John Bull is ajánlott darabot. (Második nevét anyai nagyapjától vette fel, apját Championnak hívták.)
Gyermekkorában idős apja tanította (ötvenéves volt, amikor született), és sokáig ő volt az egyetlen gyermek a családban, sok figyelemben részeltette környezete.
Nagy tehetségnek kellett lennie, mert már kilenc-tízévesen megkapta a jogot, hogy apja állását örökölje XIII. Lajos udvarában. Húszéves korában házasodott meg, apjától továbbra is nagylelkű támogatást élvezett, mígnem apjának felesége váratlanul még két gyermeket szült. Apja látta a zsugorodó családi vagyont és nagyfiának önző természetét, igyekezett igazságosan elosztani a vagyon fennmaradó részét. 1631-ben megírt és aláírt egy dokumentumot, amely részletes adatokkal szolgál az utókornak a Champion családról. Ez a déclaration rögzíti többek között, hogy Chambonnières-nek 3000 fontot kell fizetnie az anyjának, fiú- és lánytestvérének, mintegy cserébe az apjától kapott udvari pozícióért és más javakért.
1632–1657: Út a hírnévhez
Apja támogatásával Chambonnières tehát már tízes éveinek végén az udvarnál dolgozott, 1632-re megkapta a „gentilhomme ordinaire de la Chambre du Roy” címet (kb.: a királyi hangszeres zene mindenes tagja). Az 1630-as években lett nagyon híres, először csembalistaként, majd valamivel később táncosként. Mint táncos először a Ballet de la marine-ban lépett fel 1635-ben, a király előtt. 1637-ben fizetése már ugyanannyi volt, mint apjának, akinek 1642-ben bekövetkezett halála után ő lett az egyetlen csembalista az udvarban. Emellett fizetős koncerteket is szervezett 1641-ben – talán ez volt az első ilyen típusú vállalkozás Franciaországban – az 1650-es évekig. A legkorábbi jegyzői végzés szerint 1641. október 17-től egy éven át minden szerda és szombat délben tízfős társaság zenélt; vokális és hangszeres művek hangzottak el, de részletek nem maradtak fent.
Chambonnières tanított is, minden bizonnyal jó pénzért. Ekkor vált a francia billentyűs iskola nagy hatású alakjává, például olyan külföldről érkezett szerzőket is tanított, mint Froberger. Tanítványa volt továbbá Jacques Hardel és Jean-Henri d’Anglebert, de a Couperin-család felemelkedésében is szerepet játszott: 1650–1651-ben Louis Couperin és testvérei meglepetéskoncertet adtak Chambonnières birtokán, a Párizstól mindössze 60 kilométerrel észak-keletre fekvő Le Plessis-Feu-Aussoux-ban, hogy megünnepeljék a zeneszerző névnapját. Játékuk és zenéjük (melyet Louis írt) annyira megragadta Chambonnières-t, hogy minden támogatást megadott a Couperin-fiúknak, akik mindhárman hamarosan Párizsban építgették karrierjüket. (Az anekdotát közli Évrard Titon du Tillet, Francia parnasszus című munkájában, 1732, 402. oldal.)
Chambonnières felesége az 1650-es évek elején meghalt. Második feleségét, egy udvari törvényszéki tiszt lányát (Marguerite Ferret) vette el 1652 decemberében. A Fronde elnevezésű polgárháború idején Chambonnières karrierje még mindig felfelé ívelt. Koncerteket adott, tanított, és eldöntötte, hogy Brabantba (németalföldi tartomány) megy koncertkörútra. Koncertsorozatot adott Assemblée des honnestes curieux (A kíváncsi tiszteletreméltók összejövetele) címmel az 1650-es évek közepén, ekkor, 1655 őszén például Christiaan Huygens polihisztor, fizikus, matematikus, csillagász, a zeneélet nagy ismerője is hallotta őt. Chambonnières táncos karrierje is folytatódott: 1653 februárjában a Ballet royal de la nuit keretében lépett fel a fiatal XIV. Lajos és Jean-Baptiste Lully oldalán, 1654 áprilisában pedig részt vett abban a balettjelenetben, amely Carlo Caproli operájában, a Le nozze di Peleo e di Theti-ben kapott helyet. Chambonnières csembalóművei már az 1650-es évek végétől megjelentek kéziratos gyűjteményekben, de egy művét sem jelentette meg nyomtatásban.
1657–1672: Apadó jólét
Chambonnières anyagi helyzete talán már az 1650-es évek elején megingott, amikor a Fronde seregek elpusztították Brie történelmi régiót, ahol a birtoka is elterült. Az első komoly veszteség akkor érte, amikor 1657-ben egy bírósági ítélet értelmében el kellett adnia a Le Plessis-Feu-Aussoux-birtokot viszonylag kis összegért. Ugyanez év nyarán felesége, Marguerite különállósági dekrétumot szerzett, és eladta a zeneszerző javainak egy részét. Újabb csapásként érte, szintén 1657-ben, hogy a király Étienne Richard-t szerződtette a királyi csembalótanári posztra, így megsértve Chambonnières hírnevét, és gyengítve udvari pozícióját. Évtizedekkel később Évrard Titon du Tillet a XIV. Lajos udvarához köthető nagy költők és muzsikusok életét bemutató Le parnasse francais (Francia parnasszus, 1732) című nagyszabású munkájában egy intrikáról ír, ami arra irányult, hogy Chambonnières-t mozdítsák el posztjáról, és Louis Couperint állítsák a helyére. Ez a terv kudarcba fulladt, mert Couperin visszautasította az ajánlatot jótevője és barátja iránti lojalitásból. Ugyanebben a könyvben olvasható, hogy Chambonnières Brie régióban található, azonos nevű birtok nevét vette fel, amelynek felesége révén örököse volt.
1660 végén Chambonnières még marquis-nak nevezte magát, de már komoly anyagi gondokkal küzdött. Ő és felesége együtt éltek, felesége korábbi ellenséges akciói ellenére. Udvari pozíciói miatt folyamatosan támadta egy általa alantas és gonosz klikknek nevezett csoport, és járandóságát is megvonták, valószínűleg ennek a csoportnak a közbenjárására. 1662 októberében visszavonult, és 2000 fontért átadta posztjának jogát d’Anglebert-nek. Utóbbinak rögtön át kellett vennie a feladatokat, fizetést viszont nem kapott. Jean Rousseau violajátékos szerint Chambonnières-t azért kötelezték visszavonulásra, mert állítólag nem tudott eljátszani egy basso continuo-szólamot. Chambonnières pályájának hanyatlása egybeesik azzal, hogy Jean-Baptiste Lully-t nevezték ki a hangszeres zene főfelügyelőjének a királyi udvarban (Surintendant de la musique de la chambre): megtanulni basso continuó-t játszani, kisebbítette volna Chambonnières státuszát az udvarban, illetve háttérbe szorította volna, Lully zenekarának egy tagjaként. Visszavonulása után Chambonnières bizonyára folytatta a koncertezést, hogy megéljen, de csak egy fellépésének maradt nyoma: 1665. november 1-én, az Orleans-i hercegnő szalonjában. Két kötet csembalózenét publikált 1670-ben, két évvel később hunyt el, nehéz anyagi körülmények között. A halála utáni leltárban bútorok, szőnyegek szerepelnek erősen használt állapotban, valamint négy billentyűs hangszer: két csembaló (az egyik valószínűleg kétmanuálos hangszer), egy spinét és egy regál.
Művei
A kéziratos források hiánya miatt keveset tudunk a 17. század első felének csembalózenéjéről, Chambonnières az egyetlen nagy zeneszerző, akinek fennmaradt terjedelmes életműve: 150 darab, szinte mindegyik tánctétel. Közülük 60-at publikált ő maga 1670-ben a Les pièces de clavessin (Csembalódarabok) két kötetében, a többi darab mintegy 20 másik kéziratban maradt fenn, melyeket csak a 20. század közepén, illetve második felében fedeztek fel. Ezek közül a két legjelentősebb (akárcsak Louis Couperin esetében) a Bauyn-kézirat (Párizs) és a Guy Oldham-kézirat (London). A Bauyn-kézirat szinte valamennyi nyomtatásban megjelent művét tartalmazza (bár a díszítések terén más verzióban), az Oldham-kéziratban 22 darab található tőle, 13 maga Chambonnières kézírásával, és legalább egy (Allemande Le moutier – „A monostor”hangfelvétel itt, a kötet első darabja, csak címében, de karakterében nem Allemande) kifejezetten ebbe a kéziratba íródott.
“[A J. B. Christophe de Ballardnál megjelent két kötet csembalózenéből] különösen becses a c sol ut szvit: minden csembalójátékos ismeri ennek a szvitnek a courante-ját, vagy azt a darabot, aminek a címe le Moutier, illetve A férj és a feleség bevonulása (la Marche du Marié et de la Mariée)”
– írja a már idézett Francia parnasszus szerzője. (Láthatjuk, hogy a táncoknak sokszor valamilyen leíró címet volt szokás adni; nem egyértelmű melyik courante-ra gondol a szerző, a csembalódarabok 1. kötetében a 13–20. oldalig szerepelnek táncok C-ben, itt két courante található; a 2. kötetben az 1–10. oldalig, ebben a „szvitben” is két courante található.)
Chambonnières stílusa őt megelőző és vele egy időben élt csembalisták (Étienne Richard, Pierre de la Barre) hatására formálódott, érett, de talán még fontosabb a francia lantiskola – René Mésangeau, Germain Pinel, Ennemond és Denis Gaultier – hatása. Ő teremtette meg a 17. századi francia billentyűs iskola alapjait, ő alkalmazta először a lantosoktól átvett style brisét, valamint minden bizonnyal nála vált a lantjáték kifejezőerejét visszaadó és dús hangzású csembaló központi hangszerré. A francia csembalózenére egyébként nem jellemző ellenpont is gyakran feltűnik műveiben, talán apja és nagyapja szellemi hagyatékaként (lásd Mersenne fentebb idézett megjegyzését). A csembalódarabok 2. kötetében
Darabjainak nagy többsége allemande, courante, sarabande, gigues, a kor tipikus tánctételei.
A courante-ok száma kiugróan magas: több mint 60 van belőlük. Ezek mellet írt 4 pavane-t, 3-4 chaconne-t (ezek terjedelmesek, nagyszabásúak). Érdekes, hogy nem maradt fent tőle prélude, noha ez a műfaj népszerűségnek örvendett (ő az egyetlen jelentős zeneszerző, akinek nem maradt fent prélude-je, noha a B-Bc 27220 kéziratban található kilenc névtelen prélude non mesuré akár az ő műve is lehet).
Számos darabja több változatban maradt fent, és nem kis változások vannak köztük. A Bauyn-kéziratban található műveiből teljesen hiányoznak a díszítések, míg a nyomtatott változatban ugyanezen darabok bővelkednek a díszítésekben. Érdekes példa a Pavane L’entretien des Dieux, amelynek Bauyn-kéziratbeli formájában mindössze egy trilla található, a nyomtatott változatban azonban ez a trilla hiányzik, ellenben másik 62 megjelenik. A nyomtatott változatból készült felvétel.
További példa a Sarabande Jeunes zéphirs című tánctétel, amely összesen 11 forrásban található meg, de közülük nincs két egyforma változat. A zenemű kottája a Csembalódarabok 2. kötetébenés egy kézirat alapján készült hangfelvételen
Másik probléma: Chambonnières a nyomtatott köteteiben azonos hangnemű, de különböző tánctételeket tett egymás mellé, szviteket alkotva a különböző, de azonos hangnemű tánctételekből. Ezzel szemben a kéziratos forrásokban azonos típusú, azonos hangnemű tánctételek következnek egymás után.
Leghíresebbé vált műve az F-dúr chaconne (mai formafogalmaink szerint inkább rondó). kotta
Mersenne „a szerethető dallamok és a szép kísérőszólamok keveréséért”, valamint a „ritmus szépségéért” dicsérte Chambonnières-t. Valóban: zenéjének egyik meghatározó erőssége a dallamosság. A tetszetős dallamok mögött azonban rendre megjelenik a polifónia, az összetettség: ilyen például a Csembalódarabok 1. kötetét nyitó Allemande La rare („A ritka, a különleges”) kotta, hangfelvétel, vagy a 2. kötetben található, kánonban írt Gigue kotta, hangfelvétel