Denis Gaultier (1597 vagy 1602/3 – 1672, Gautier le jeune, [=ifjabb Gaultier]) Ennemond Gaultier unokatestvére, lantos zeneszerző, a 17. századi francia billentyűs iskola egyik előfutára (–> francia clavecinisták). Párizsban született, két forrásból más évre lehet következtetni születési évére. Nagyon keveset tudunk pályájáról, Charles Racquet-nál tanulhatott, mivel tombeau-val emlékezett meg a haláláról. 1631-ig legalább Denis pályája szorosan kötődött idősebb unokatestvéréhez, Ennemond-hoz, annyira, hogy kortárs írók csak vezetéknevükön említették őket, nem volt fontos megkülönböztetni őket egymástól. Mindketten kapcsolatban álltak Blancrocher-val és Henri de L’Enclos-val, és mindkettejüket olyan elismerés övezte, mint François Dufaut-t, Jacques Gallot-t vagy Charles Moutont. 1635-ben Denis feleségül vette Françoise Daucourt-t. Fiuk később a király tanácsadója lett, de arra nincs bizonyíték, hogy Gaultier maga posztot töltött volna be az udvarnál, ahogyan unokatestvére. Ő inkább szalonokban zenélések révén lett híres. Művei: nehéz azonosítani a darabjait (lásd Ennemond-nál leírva, nem írták ki a keresztnevet), keverték őket a kéziratokban. Életműve főleg tánctételekből áll. Kecses dallamairól volt nevezetes, tiszta felépítésű frázisokkal, de harmóniailag kevésbé ötletes, kortársaihoz képest, mint amilyen például René Mesangeau vagy Pierre Dubut.

Három nyomtatásban megjelent, kéziratreprint-gyűjteményből ismerjük életművének nagy részét, mindhárom főleg tánctételeket tartalmaz tőle. A La rhétorique des dieux (1652) 12 részből áll, mindegyiket görög móduszokról nevezte el, bár a darabok hangnemei nem kapcsolódnak ezekhez az elnevezésekhez. Anne de Chambré támogatásával jelent meg, metszeteket tartalmaz Le Sueur, Abraham Bosse és Robert de Nanteuil után (egyes kutatások szerint a kötetben nem mindegyik kompozíció szerzője Gaultier). A két másik gyűjtemény, a Pièces de luth sur trois différens modes nouveaux (c. 1669) és a Livre de tablature […] de Mr. Gaultier Sr. de Nève et de Mr. Gaultier son cousin (c. 1672) egyaránt a lantjáték alapjainak ismertetésével kezdődik. Utóbbi gyűjteményt már halála után állította össze tanítványa, Montarcis, és nemcsak tőle, hanem az idősebb Gaultiers-től is tartalmaz darabokat.

Denis – és az idősebb Gaultier is – a style brisé zeneszerzői technika jelentős képviselője, és mint ilyen, hatott többek között Frobergerre is. A tabulatúra helyett a lantzene vonalrendszerbe rögzítésével kísérletező Perrine 1680 körül kiadott antológiáiba is bekerült szép számú kompozíciója. A szvit műfaj kialakulását előkészítő tánctétel-gyűjtemények mellett a másik műfaj, amelyhez jelentősen hozzájárult, az a tombeau – ő az egy a négy zeneszerző közül, aki ilyen műfajú alkalmi gyászdarabbal emlékezett meg a kor egyik legnagyobb lantosának, Blancrocher-nak (más néven: Charles Fleury, c. 1605–1652) a haláláról.