A 17. század egyik legjelentősebb billentyűs szerzője, aki szinte végigutazva életét, korának számos stílusát szintetizálta új zenei nyelvezetben. Nevéhez fűződik a szvit műfaj megszületése, valamint a korban minden bizonnyal szokatlannak számító, személyes hangvételű gyászkompozíciók sora.
Élete: Tanulóévek
Apja, Basilius Froberger Halléban született, de a stuttgarti székhelyű Württembergi Hercegség udvarában kapott munkát tenor énekeseként, ezért oda költözött családjával, majd 1621-ben udvari karmesternek (Kapellmeister) nevezték ki, ez egy uralkodói udvarban az egyik legrangosabb állásnak számított. Ekkor Johann Jakob Froberger ötesztendős volt, de a családban tizenegy gyermek született, köztük hat fiú, akik közül négy lett zenész. Bár a harmincéves háború Stuttgart életét is megnehezített, gazdag zenei élet jellemezte a várost, Itáliából, Franciaországból, Angliából érkeztek ide zenészek. A hat Froberger fiú egyikét állítólag egy angol lantos tanította, egy másikat apjuk – hogy pontosan kiket, erről nem maradt fent információ. Az apa nagy kottagyűjteményt tudhatott magáénak – amelyet halála után a fiai eladtak a württembergi udvarnak; a kották nem, de a katalógus fennmaradt, többek között Josquin, Scheidt, Praetorius, művei alkották ezt a tekintélyes gyűjteményt. Mindez azt eredményezte, hogy a minden bizonnyal csodagyerek Jakob Froberger valószínűleg már gyermekkorában megismerkedett az európai zenei stílusokkal. A stuttgarti udvari zenekart feloszlatták 1634-ben, nem sokkal azelőtt, hogy a harmincéves háborúban a német hercegségekkel összefogott svéd protestáns oldal megsemmisítő vereséget szenvedett a Habsburg spanyoloktól a nördlingeni csatában.
Pályakezdés
Ekkor, tizennyolc éves korában, 1634 körül Froberger Bécsbe ment, talán azért, hogy munkát találjon a császári udvarnál. (Nehezen elképzelhető, hogyan képzelte ezt megvalósítani, hiszen Bécs és Württemberg ellenséges oldalon álltak a harmincéves háborúban). Froberger apja, anya és lány testvére meghalt pestisben 1637-ben, maga Froberger talán csak azért nem, mert 1637. január 1-től október 30-ig udvari orgonista állást töltött be Bécsben. Azért csak néhány hónapig, mert valószínűleg komoly presztízst szerzett itt, és ösztöndíjjal Rómába küldték tanulni a kor egyik legnagyobb billentyűs mesetréhez, Girolamo Frescobaldihoz, egyúttal kényszerítve őt a protestáns vallás katolikusra „cserélésére”. Froberger a következő három évet Itáliában töltötte, 1641 áprilisában foglalta el újra udvari orgonista állását Bécsben, ahol 1645-ig maradt, novemberben újra Rómába utazott. Ekkor Frescobaldi már nem élt, ezért egy másik szaktekintélynél kívánta folytatta tanulmányait, ezúttal az egyházi vokális zenére összpontosítva, Athanasius Kircher német jezsuita tudósnál. A Rómában élő, elismert, izgalmas kutatásokat végző polihisztor negyven munkája közül az 1650-ben megjelent Musurgia universalis központi témája a zene; ebben jelent meg először nyomtatásban Froberger-kompozíció, az Ut, re, mi, fa, sol, la témára írt fantázia.
Kircher és Froberger jól együttműködött: Froberger egyfajta ügynökévé vált a polihisztor egyik találmányának, amely az arca musurgica vagy arca musarithmica – „zeneláda” – nevet viselte, és az amatőr zenészek számára készült, lehetővé téve számukra az egyházi stílusban való polifon komponálást, amely egyébként csak komoly tanulmányokkal sajátítható el. Bécsbe vezető visszaútján, 1649-ben Froberger mutatta be a találmányt Firenzében, Mantovában, hercegeknek és más uralkodóknak, nagy sikerrel, ajándékokkal elhalmozva őt. 1649. szeptemberben érkezett Bécsbe, ahol III. Ferdinánd császárnak is bemutatta Kircher találmányát, aki rendkívül lelkesedett is érte. Ekkor mutatta be Froberger a császárnak kompozícióinak Második könyvét (Libro secondo) is. Szintén szeptemberben játszott Froberger az angol diplomata William Swann-nak, rajta keresztül ismerte meg Constantijn Huygens [ejtsd: höjensz] németalföldi költőt, nagy hatású értelmiségit, aki életre szóló barátja lett, és aki megismertette olyan korabeli francia szerzőkkel, mint Chambonnières, Denis és Ennemond Gaultier. 1649 augusztusában meghalt a császárné, emiatt a bécsi zenei élet ellaposodott, talán ezért indult Froberger négy éven át tartó körutazásra – ahogyan Dowland és Rubens, ő is diplomáciai feladatokat vállalhatott, sőt, még az is lehet, hogy kémkedést is bíztak rá.
Utazások
Elsőként Drezdába ment, ahol 1649–50 telén barátságos zenei versenyt vívott az ottani udvar egyik kimagasló alkotója, Matthias Weckmann ellen. Heinrich Schütz tanítványa és Froberger később is ápolták barátságukat, leveleztek; a Froberger műveit tartalmazó egyik fontos kéziratban (the Hintze MS, US-NH) valószínűleg Weckmann kezétől származik a Méditation sur ma mort future feliratú, a végén Memento mori bejegyzésű tétel, amely a régi összkiadásban a 20. szvit nyitótétele. Froberger egyúttal átadta a német-római császár levelét is a választófejedelemnek, ezért arany lánccal jutalmaztak, ő pedig viszonzásul egy kötetnyi kéziratát adományozta a német választófejedelemnek. A zeneszerzővel drezdai tartózkodása alatt bizonyára kapcsolatba került Schütz Heinrich és annak egy másik neves tanítványa, Christoph Bernhard is.
A dokumentumok szerint Froberger 1650. márciusában Brüsszelben tartózkodott, a Leopold Wilhelm főhercegnél, aki a német-római császár testvére volt, és a spanyol fennhatóság alatt álló Flandria habsburg kormányzója. Dokumentum bizonyítja, hogy Froberger az ottani udvartól kapott pénzt utazásai folytatására, illetve azért is kapott pénzt, hogy a főhercegnek zenélt. Egyik tanítványa, Balthasar Erben szerint mestere európai körútján Drezda, Köln, Düsseldorf, Brüsszel, Zeeland, Brabant, Flandria (németalföldi tartományok), majd Antwerpen után Párizsba ment, ahol szintén erős hatás érte az ottani zenei élettől. Megismerkedett olyan elismert zeneszerzőkkel, mint például Chambonnières, Louis Couperin, Denis Gaultier és talán François Dufault – utóbbi kettő híres lantos volt, akik a jellegzetes francia játékmód, a style brisé (tört stílus, a pengetős technikából) hagyományát örökítették tovább Froberger későbbi billentyűs darabjaira. A hatás kölcsönös volt: Louis Couperin stílusára pedig Frobergeré hatott, egyik prelúdiumának (prélude non mesuré) alcíme: „à l’imitation de Mr. Froberger” (Froberger úr nyomán).
1652 novemberében is még Párizsban tartózkodott, és szemtanúja volt, amikor barátja, a lantos Blancrocher olyan szerencsétlenül esett le a lépcsőn, hogy nem sokkal később meghalt – neki állít emléket Froberg Tombeau de M. Blancrocher című elégiája (rajta kívül Couperin, Gaultier, Dufaut is írt emlékdarabot). Párizs után Froberger Londonba utazott, ahova nincstelenül érkezett meg, ugyanis a csatornán átkelve kalóztámadás áldozata lett – ezt az eseményt örökítette meg Plainte faite à Londres pour passer la mélancholie (Londonban írt sirató, a melankólia elűzésére) című darabjában, amely egyik szvitjének – a régi összkiadásban a 30. számú szvit – nyitótétele. Ebben az időben a londoni zenei élet nem volt annyira gazdag és burjánzó, mint a párizsi – a Fronde belháború ellenére –, ezért Froberger valószínűleg sietett vissza a francia fővárosba. 1653 tavaszán Heidelbergen és Nürnbergen keresztül jutott Regensburgba, ahová a császár akkor hívta össze a birodalmi országgyűlést, a császárság valamennyi jelentős politikai személyisége jelen volt. Ez év áprilisában Froberger neve ismét szerepel a császári fizetési jegyzéken, mint udvari orgonista, és hivatalban is maradt III. Ferdinánd haláláig, utolsó fizetését 1657. június 30-án kapta meg, nem sokkal a császár halála után.
A császár halála után 15 hónap telt el az utód, I. Lipót beiktatásáig, aki nem tartott igényt a bécsi udvarban hosszú évek óta megbecsült udvari orgonistaként dolgozó Froberger szolgálataira, pedig a muzsikus már az előtt kötetet dedikált Lipótnak – már császárnak nevezve őt az ajánlásban –, hogy megkoronázták volna – ez a kézirat (jelzete: A-Wn Cod.16560) valószínűleg sietve készült, mert nem kalligrafikus. Frobergert minden bizonnyal nem művészi, hanem politikai okokból mellőzték: szoros kapcsolatban állt a jezsuitákkal – mentora Rómában, Kircher a rend központi figurája volt. Szintén jó viszonyt ápolt XIV. Lajossal, aki számos Rajna-menti német herceg szövetségeseként ellenezte Lipót császárrá koronázását. Az egyik ilyen uralkodóval, az erős hatalmú mainzi választófejedelem-hercegérsekkel szintén jó viszonyban volt Froberger, ezt sejteti, hogy Froberger 1665 szeptemberében játszott is a hercegnek (akkor találkozott először személyesen Huygensszel). Szintén Mainzban történt, már Froberger halála, hogy egy ottani zeneműkiadó, Ludwig Bourgeat megjelentette Froberger műveit 1693-tól, a püspöki szék titkárának, a Kircher-tanítvány J.J. Walternek ajánlva.
Utolsó évek
Froberger életének utolsó másfél éve Huygens és Froberger tanítványa és támogatója, az özvegy Sybilla von Württemberg- Montbéliard hercegnő (1620–1707) közti levelezésből rekonstruálható. Huygens 1666 októberében, Frobergernek írt levele, amely válasznak született a zeneszerző elveszett levelére, említi, hogy Froberger hamarosan visszatérne a császári udvarba. Ez azonban sosem történt meg, hanem Froberger visszavonultan élt Héricourt-i kastélyban (Château d’Héricourt, Montbéliard környékén), Sibylla hercegnő özvegyi birtokán. Ott hunyt el agyvérzésben 1667. május 6-án vagy 7-én, 10-én temették el. Froberger valószínűleg érezte a közeledő véget, mert halála előtti nap a hercegnőnek ajándékozott egy arany érmet, hogy adja át a közeli város, Bavilliers plébánosának, sírhelyért, szegényeknek alamizsnáért, és annak a kastélyban szolgálóknak adományként, amelyben ő is lakott. A hercegnő orvosa, Binninger doktor az emlékirataiban leírja, hogy mikor Frobergerhez hívták, már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Sem Bavilliers temploma, sem a Héricourt-i kastély nem maradt fent.
Hatása
Az európai zenetörténet első, nemcsak orgonára, hanem más billentyűs hangszerekre is író szerzője, Froberger zenéje halála után is nagy népszerűségnek örvendett. 1693 után Mainzban és Amsterdamban jelentették meg műveit, valamint saját kézirataiból készült kéziratos másolatok is Európa-szerte terjedtek a 17–18. században. Természetszerűleg ezek a másolatok sok-sok pontatlanságot, hibát tartalmaztak az eredeti szerzői kéziratokhoz képest, és nem bizonyítható, hogy a bennük található változatok valóban a zeneszerző szándékait tükrözték-e. Froberger művei itáliai, francia, német stílusok szintézise, az ő művészetének hatása pedig nemcsak olyan német kortársai műveiben érhető tetten, mint Weckmann és később Buxtehude, hanem a francia Louis Couperin ütemmutató nélküli prelúdiumaiban (préludes non mesurés), valamint a Couperin zenéjének is fontos forrásaként szolgáló Bauyn-kézirat is számos Froberger-kompozíciót tartalmaz. Bár Froberger Frescobaldinál tanult, és szoros kapcsolatban állt Itáliával, egyetlen itáliai forrásban nem maradtak fent művei, sőt, kimutatható hatása sincs itáliai zeneszerzőkre, az egyetlen Michelangelo Rossi kivételével, akinek toccatáii inkább hasonlítanak Frobergeréire, mint tanárukéira, Frescobaldiéira.
Froberger személyes, érzelmes hangú művei, „hangszeres monológjai” – siratók, gyászdarabok, és szvitjeinek néhány nyitótétele –, amelyek a legerősebben hatnak a mai hallgatóra. A billentyűs szvit műfaj egyik korai művelőjének ugyanakkor kontrapunktikus művei hatottak erősen a 18. századi német szerzőkre, és sokáig tananyagként is használták. Fuga szerkesztésű kompozícióinak másolatai Johann Kirnberger és Johann Nikolaus Forkel kezétől maradtak fent, Gottlieb Muffat pedig, aki Froberger egyik utóda volt a bécsi udvari orgonista poszton csak toccatáit és kontrapunktikus darabjait másolta le. (A művek kézzel másolása, újbóli leírása a tanulás bevetett gyakorlatának számított). A fiatal Johann Sebastian Bach bátyjának féltve őrzött kézirata, amelyet Bach holdfénynél másolta le napokon keresztül éjszakénként, szintén tartalmazott Froberger-kompozíciókat. Bach állítólag nagy becsben tartotta Frobergert, „bár kissé ódivatú” – mondta róla. Mozart két alkalommal másolta le az Ut, re, mi, fa, sol, la fantázia nyitó szakaszát, ahogyan az Kircher Musurgia universalis munkájában megjelent. A 18. szézadi utazó író, Charles Burney pedig Marpurg idézve így fogalmaz: Froberger „művei mindig mintául szolgálnak helyes, szabályos fugákhoz”. Beethoven jegyzetei, amelyeket Albrechtsberger ellenponttan-óráin készített, szintén említik Froberger nevét.
Művei
Froberger kompozíciói három fő forrásban maradtak fent:
- 1–2. forrás: Libro Secundo („Második kötet”, 1649) és Libro Quarto („Negyedik kötet”, 1656), két gazdagon díszített kötet III. Ferdinánd császárnak ajánlva, mindkettő Bécsben maradt fent, a díszítések és a kalligráfia Johann Friedrich Sautter munkája (ő Froberger barátja volt még a stuttgarti évekből). Mindkét kötet négy részből áll, és összesen 24 darabot tartalmaz: 6 toccatát és 6 szvitet, emellett a Libro Secundo 6 fantáziát és 6 canzonát, míg a Libro Quarto 6 ricercart és 6 capricciót. A Libro Quarto lapjain a tánctételek ebben a sorrendben következnek: allemande, gigue, courante, sarabande – közeli barátja, a Schütz-tanítvány Weckmann szerint valójában ez volt Froberger kedvelt sorrendje. (A Libro primo és a Libro terzo elveszett, hogy voltak-e továbbiak, nem tudható.)
- 3. forrás: Libro di capricci e ricercate (Capricciók és ricercarok, 1658 k.): 6 capricciót és 6 ricercart tartalmaz.
Ez a három kötet az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található, valamint másodlagos kéziratos forrásokban – például a Bauyn-kéziratban, vagy a valószínűleg Michael Bulyowsky (Bulyovszki Mihály) által összeállított 14 szvitet tartalmazó, 1675-ös Bulyowsky-kéziratban (link) – található további 8 toccata, 5 capriccio, 1 fantasia, 2 ricercare, 18 suite és néhány különálló tétel (Tombeau Blancrocher-nak, Lamentáció III. Ferdinánd császár halálára, d-moll aria, G-dúr allemande és courante).
2006-ban felfedeztek egy addig ismeretlen szerzői kéziratot (rögtön el is kelt egy árverásen a Sotheby’s aukciós házban), amely állítólag 35 tételt tartalmazott, ezek közül 18 korábban ismeretlent. A kézirat minden bizonnyal Froberger utolsó éveiből származott, és utolsó kompozícióit tartalmazhatt (lásd Bob van Asperen cikkét az Ajánlott irodalomban). A Ms. Chigi Q.IV.25 kézirat három toccatája minden bizonnyal korai Froberger-kompozíció a Frescobaldinál töltött időszakból, állította Bob van Asperen 2009-ben.
Jelentősége és népszerűsége ellenére hiányosan maradt ránk Froberger életműve. Ennek oka, hogy Froberger már akkor nagy értéket képviselő kéziratait – művészetének titkát – féltve őrizte, publikálásukat megtiltotta, csak az arra érdemes uralkodó, támogató kaphatott belőlük. Életében mindössze két műve jelent meg nyomtatásban; az egyik Kircher Musurgia universalis című munkájában az Ut, re, mi, fa, sol, la témára írt fantázia. A másik François Roberday kontrapunktikus orgonaműveket tartalmazó, Fugues et caprices című gyűjteményében, 1660-ban.
Betekintés: a Libro Secondo tartalma – a teljes kötet innen letölthető
- Prima parte (1. rész, pdf 3. oldalától): 6 toccata
- Seconda parte (2. rész, pdf 45. oldalától): 6 fantázia („open score”-ba, partitúrában írva – a négy szólam négy külön kottasoron helyezkedik el)
- Terza parte (3. rész, pdf 103. oldalától): 6 canzona („open score”-ba, partitúrában írva – a négy szólam négy külön kottasoron helyezkedik el)
- Quarta parte (4. rész, pdf 165. oldala): öt, összefoglaló címmel nem jelölt sorozat, de a tételek hangnemben és témafejben (kezdőtémájukban) azonosak, sorrendjük: allemand, courant, saraband, (választhatóan a gigue is jelen van). Hat variáció (partita) a „Mayerinre” (Auf die Mayerin), amely népi(?) dallam valószínűleg III. Ferdinánd kedvence lehetett (pdf 199. oldala). Az utolsó variáció címe Partita Grammatica [valójában cromatica], továbbá található egy Courant sopra La Mayerin (a téma courante karakterben való feldolgozása), ennek egy double-tétele (variációja), illetve egy Saraband sopra La Mayerin (vagyis a dal három variációja tánctételek formában)
Műveinek számozása
Kétfajta tudományos számozás vált a gyakorlat részévé:
A 20. század elején indított, Guido Adler szerkesztette Denkmäler der Tonkunst in Österreich (DTÖ) sorozat Froberger-köteteinek számozása. Az Adler- vagy DTÖ-számozás külön kezeli a különböző műfajú darabokat, pl.: Toccata No. 4, Ricercare No. 2, Suite No. 20, aszerint, milyen sorrendben jelentek meg ezek a zeneszerző életében. A DTÖ-féle kiadásban található néhány olyan kompozíció is, amelyről azóta kiderült, nem Froberger alkotása.
Az 1990-es években állított össze Siegbert Rampe egy új, korszerű műjegyzéket, amely teljesebb, az újonnan fellelt és a kétes hitelességű kompozíciókat is tartalmazza az Új Froberger Összkiadás kötetei számára. Rampe megtartotta Adler számozását, de háromjegyű számot adott mindegyik kompozíciónak, a műfajok különböző százas intervallumokba csoportosította, helyet hagyva a jövőben esetlegesen előkerülő daraboknak:
- toccaták: 101–130
- fantáziák: 201–214
- canzonák: 301–308
- ricercarok: 401–416
- capricciók: 501–525
- szvitek (Rampe partitáknak nevezi őket) és szvittételek: 601–659
- előadó-együttesre írt művek: 701–707
A DTÖ szerinti Canzona No. 4 száma az új műjegyzékben FbWV 304, a DTÖ 7. szvitjének az új száma FbWV 607 stb.
Stílusa, műfajai
Froberger életműve azért is jelentős, mert ő tekinthető a szvit műfaj „kitalálójának”, egyik első művelőjének. A szvit szó önmagában nem sok információt hordoz, hiszen franciául (suite) azt jelenti: sorozat. Valószínűleg rövidítésből keletkezett, a teljes elnevezés táncsorozat lehetett. Froberger még nem használta a szvit szót, de kézirataiban azonos hangnemű tánctételek következnek egymás után, azonos sorrendben, valamint hasonló kezdéssel, ezért sejthető, hogy a tételek összetartozva ciklust alkottak. Ezek a tánctételek mindig kéttagúak, két részből állnak, a részeket ismétlőjel választja el egymástól, s ezek a következők: Allemande (jelentése: német [tánc], mérsékelt tempójú), Courante (futó tánc, gyors tempójú, 3-as lüktetésű), Sarabande (lassú), Gigue (gyors, ugrótánc). (Froberger kézirataiban a francia tételcímek végéről gyakran hiányzik az e betű.)
A Froberger-féle szvit tételei: allemande, courante, sarabande és gigue egymásutánja. Ennek ellenére van némi ellentmondás a gigue helye körül, ugyanis Froberger legkorábbi kéziratában, a Libro Secondóban, a hat szvitből öt gigue nélküli, háromtételes sorozat. Egyetlen szvitnek, a 2.-nak van negyedik, gigue tétele, egy későbbi másolat pedig gigue tételeket illesztett a 3. és 5. szvitekhez is. A Libro Quarto szvitjeinek mindegyikének van gigue tétele, ezek azonban a második helyen állnak a tételrendben. Az a rend, amelyben a gigue tétel az utolsó, Froberger halála után vált csak általánossá, az amszterdami Mortier kiadó 1690-es években megjelentett Froberger-kiadásaiban.
A szvitek stílusa Kircher kifejezésével stylus choraicus (táncstílus), ami laza egyszólamúságot jelel, kísérettel. Szintén hangsúlyos a párizsi látogatás után keletkezett művekben a style brisé technika, ami tört stílust, lantszerűen pengetett játékmódot jelent csembalón, violán vagy lanton). Az allemande és a courante témái általában kapcsolódnak egymáshoz, hasonlítanak, egymás variációi.
Froberger stílusa elválaszthatatlan a stylus fantasticus hangvételtől, amely improvizatív, rögtönzésszerű hangvételt takar, és amelyet így határoz meg Athanasius Kircher Musurgia universalis című munkájában (1650): „Hangszerekhez illik. A zeneszerzés legszabadabb és legkötetlenebb módja, semmihez nem kötődik, sem szöveghez, sem dallammotívumhoz. Azért vezették be, hogy az alkotószellemnek szabad utat engedjenek, és hogy az összhangzás, illetve a harmóniákra épülő zenei frázisok és fúgák eredeti módon való megkomponálásához szükséges módozatokat tanítsák.”