Liszt korának egyik legjobb zongoristája volt. Technikai és művészi értelemben is. Olyan dolgokat írt le zongorára, mint senki más, és amelyek közül sok még ma is melléütés nélkül szinte lejátszhatatlan. Mellette Sigismond Thalberg is hasonló kvalitásokkal bírt mint előadóművész, de a mint zeneszerző talán kevésbé vállalt kockázatot, tartózkodott a merész, forradalmi újításoktól. Liszt nagysága abban áll, hogy ki tudott lépni a közönség-lenyűgöző virtuóz szerepéből és a virtuozitását művészi gondolatainak kifejezésére tudta fordítani. Kortársai közül is akadtak olyan virtuózok, mint ő (például Thalberg, Moscheles), de náluk a második lépés nem következett be. A zongorazene Beethoven – akkor még a jelentős technikai újdonságot kiaknázó – Hammerklavier-szonátájával (1818) fémjelzett korszaka után új lendületet kapott az 1820-as évek második felétől, ami egyfelől Sébastien Érard francia zongorakészítőnek is volt köszönhető. Ő double échappement ([dubl ésapman] kettős kiváltás) által lehetővé tette, hogy a kalapács azonnal visszaérkezzen a húr fölé, és a játékos egymás után nagyon gyorsan meg tudja szólaltatni ugyanazt a hangot (repetíció).  ekkor indult Liszt mellett Chopin és Schumann is, akik mind más módon állították a zongora technikai lehetőségeit önkifejezésük szolgálatába. A másik tényező, ami a művészi zongorazenének lendületet adott, Niccolò Paganini megjelenése volt, aki ördögien virtuóz hegedűjátékával valósággal megigézte nemcsak a közönséget, hanem az előbb említett zongorista zeneszerzőket is. A harmadik járulék a zongorazene népszerűségének növekedésére, az amatőr, otthoni házimuzsikálás elterjedése. Liszt zongorazenéje két részre osztható: eredeti művek (általa írt művek) és átiratok (más műveinek átirata, feldolgozása). Először az eredeti műveket tekintjük át, kezdve a nagy sorozatokkal.

Zarándokévek

Az évek alatt állt össze sorozattá, gyűjteménnyé, Liszt művészetének összefoglalásává, végigkísérte életét, az évek során nőtt háromrészes sorozattá. Egy korábbi, ősváltozatnak tekinthető formája Egy utazó albuma címmel jelent meg (Album d’un voyageur, kotta), annak előszavában fogalmazta meg Liszt koncepcióját, a teljes műsorozatra érvényes művészi elképzeleseit. A rendkívül gazdag és sokszínű Zarándokévek – amelynek éléről már elhagyta az előszót – összesen huszonhat zongoradarabot tartalmaz; a tételek nem karakterdarabok, hanem annál összetettebbek: pillanatképek, benyomások, hangulatok lenyomatai; olyan, mintha egy élményekben és izgalmas kulturális találkozásokban gazdag út fotóalbuma lenne zenére átültetve. És mivel zenéről van szó, a címekhez-témákhoz erősen asszociatív módon kell közelíteni, ezt segíti Liszt a címekkel, illetve a számos alkalommal feltüntetett irodalmi idézettel. Mint ő maga írja a Zarándokévek ősváltozata, az Utazó albuma (lásd lentebb) előszavában:

„Miután az utóbbi időben bejártam sok új országot, különböző tájakat, a történelem és a költészet által megszentelt helyeket, és miután éreztem, hogy a természet változatos arcai és a benne lejátszódó folyamatok nem üres képekként vonultak el szemem előtt, hanem mély érzelmeket kavartak fel lelkemben, köztük és köztem pontatlan, de közvetlen viszony jött létre, meghatározhatatlan, de valós, megmagyarázhatatlan, de biztos kapcsolat. Megkíséreltem hangokban visszaadni legerősebb érzéseim, legélénkebb benyomásaim némelyikét.”

Az utazó szót később zarándokra változtatta Liszt – mindkettő kapcsolódik a 19. századi irodalom és zene toposzához, a vándorhoz (lásd Schubert Téli utazás és A szép molnárlány dalciklusait). Az élménycsokor irodalmi megfelelője az útilevelek műfaja, Petőfi Sándor éppen az 1840-es években írta meg izgalmas utazásairól úti jegyzeteiben, Mendelssohn pedig szintén zeneművekben örökítette meg őt ért úti élményeit.

A darabokkal azonban „inkább a kevesekhez fordulok, mint a tömegekhez – írja Liszt. – Nem sikerre pályázom, hanem azon kevesekre számítok, akik a művészetben nem a szórakoztató időtöltést látják, és akik többet várnak tőle futó örömöknél.”

Formailag egyedi alkotásokról van szó, talán fantáziának lehetne őket nevezni, mert nem illeszkednek egyetlen hagyományos zenei forma kereteibe sem. Liszt így fogalmaz a már említett előszó másik bekezdésében:

„Olyan darabok sorozata, amelyek – nem kötődve a hagyományos formák egyikéhez sem, nem illeszkedve egyetlen speciális keretbe sem – , sorra felmutatják azokat a ritmusokat, mozgásokat, zenei alakzatokat, amelyek legjobban ki tudják fejezni azokat az álmokat, szenvedélyeket és gondolatokat, amelyek sugalmazóik voltak.”

Az album népszerű műfajnak számított az 1830-as években, amikor Liszt Egy utazó albuma is megjelent, és főleg újév előtt hirdették a kiadók, főleg az otthon zenélő lelkes amatőrökre számítva. Mint a (La) France Musicale lap írja 1837 végén:

„Hogy albumról írjon valaki, előbb, mint a néhai Diderot tette, szivárványba kell mártania tollát. Az album minden színben pompázik, az album kék, rózsaszín, lila; gyönyörűségesen selymes, aranyos, ezüstös; az ábrái csinosak, találhatók köztük zarándokok, boszorkányok, rablók; az albumban látható az Alpok, a Pireneusok, Amerika szavannái, Victor Hugo kék ege; az albumban rengeteget táncolnak, seguidillát, kacsucsát, tarantellát, minden van az albumban: zene, rajz, tánc és költészet.” (Kroó György fordítása)

Ennek tükrében érdekes, mennyire hasonló elvárásokat fogalmaz meg Liszt az Utazó albuma előszavában:

„[Amit tervezek] Olyan dallamok sorozata (Ranz de vaches, barcarollák, tarantellák, canzonék, egyházi énekek, magyar darabok, mazurkák, bolerók stb.), amelyek – ha sikerül ezeket jellemükkel egyező módon művészileg kialakítanom – jellemzik azt a környezetet, amelyben éltem, a táj jellegzetességét és annak a népnek a szellemiségét, amelyhez tartoznak.”

Az album divatos publikációtípus maradt a 19. század végéig, nevezetes például Schumann Ifjúsági albuma (Album für die Jugend, op. 68, 1848) és Albumlapok című sorozata (Albumblätter, op. 124), amelynek kompozíciói 1832–1845 között keletkeztek. Az album ugyanis színes csokor, több kisebb darabot tartalmaz, amelyek egyenként ritkán jelentek meg, de a személyes hangvételű, albumlap című zeneműből is rengeteg keletkezett (németül Albumblatt, franciul feuillet d’album).

A kötetek címei a megjelenés évével:
Első év – Svájc (1855, kotta)
Második év – Itália (1858, kotta), ehhez tartozik egy kiegészítő kötet is Velence és Nápoly (1861, kotta)
Harmadik év (1883, kotta).

Az Első év kilenc zongoradarabja 1848 és 1854 között készült, de nem mind volt új kompozíció. Liszt ugyanis azokat a darabokat dolgozta vagy írta át, amelyek Utazó albumában jelentek meg, és amelyeket 1835 és 1838 között komponált, de több tételt el is hagyott azokból. Ilyen például a lyoni munkásfelkelés emlékére írt Lyon című kompozíció, valamint számos természetzene, amelyek a jellegzetes svájci életérzés lecsapódásai. Az Egy utazó albuma és az Első év – Svájc szerkezetének összehasonlító táblázata.

A Második év hét kompozíciója 1837 és 1849 között készült, ezekhez kapcsolt Liszt függelékként még három, Itáliához kapcsolódó tételt, amelyeket 1859-ben írt újra, egy 1840 körül született korábbi sorozat darabjaiból.

A Harmadik év időben leszakadt az első kettőtől: ennek első négy, illetve hetedik darabját 1877-ben komponálta Liszt, az ötödiket 1872-ben, a hatodikat pedig 1867-ben.

A Zarándokévek szerkezete, kötetei, tételei, inspirációs forrásai és egyéb megjegyzések

Magyar rapszódiák

Költői és vallásos harmóniák (Harmonies poétiques et religieuses)

Transzcendens etűdök

Paganini-etűdök Grandes études de Paganini, S.141

Clara Wiecknek ajánlva

Paganini-hatás: részvétel koncerten, 1832. április, Párizs

Paganini: 24 caprices [káprisz=etűd]

a zongorajáték megújítása –> Liszt: Grandes études transcendante d’après Paganini (caprice-sorozat átdolgozása zongorára, illetve a h-moll hegedűverseny utolsó tétele „La campanella”, összesen 6 tétel). Két változat:

eredeti verzió: 1838: 4. caprice (arpege)

könnyített,2. változat: 1851

Szürke felhők

Egyes művek:

h-moll szonáta

Az átiratok a kor kedvelt műfajainak számítottak, de Liszt széles érdeklődése és minőség iránti igénye az elvárásokkal szemben itt is megmutatkozik, így az operaparafrázisok (operatémák egyvelegszerű feldolgozása) csak egy részét jelentik ennek a műcsoprotnak. Rengeteg átiratot készített más szerzők műveiből és a sajátjaiból is. Átírta zongorára Beethoven összes szimfóniáját, Berlioz Fantasztikus szimfóniáját, Schubert-dalokat dolgozott át saját hangszerére.

Rigoletto-parafrázis